Nosztalgikus, szimbolikus, filozofikus. Talán e meghatározások jellemzik legprecízebben Ágh Edit képeit és lelkületét. Ha nem festő lenne, nyilván zenét szerezne, és talán Chopinhez hasonló zongora-fantáziákban fejezné ki az elsüllyedt múlt iránti nosztalgikus vágyódását. Az is lehetséges, hogy melankóliával átitatott strófákba szedné felszínre törő emlék-foszlányainak ódon levegőt árasztó hangulatát. Esetleg bonyolult pszicho-filozofikus fejtegetésekbe bocsátkozna az élet értelméről, körforgásáról, az ember esendőségéről, nagyságáról és hitványságáról. Miután viszont festő, párás, ködös háttérből előbukkanó szimbolikus alakok jelképes cselekvéseibe sűríti tömören összefoglalt, lényegre tapintó véleményét a jóról, a rosszról, az időről és az emberről. Képei első megközelítésre nem a máról szólnak. Régi korok ruháiba öltözött figurák azonosíthatatlan, gyakran a fizikai nehézkedés, vagy éppen a perspektíva térvényeit felrúgó környezetben, valamilyen magasabb elveknek alárendelve, azok szerint csoportosulva állnak, hajladoznak, mennek, vagy éppen úsznak. Valósnak ható alakok, de idegenszerű, értelmetlennek tűnő cselekvés-sor, olykor szimultán zajló cselekvés-sorok kiragadott pillanatába merevítve. Mégis, az őket mozgató, rendező, kompozícióba szervező belső törvényszerűség határozottsága megköveteli a nézőtől a primer látvány szintjénél mélyebb értelmezést. Lassan rá kell ébrednünk, hogy az emberi lét alapkérdéseinek adekvát vizuális megfogalmazásaival állunk szemben. A figurák lényegüket tekintve nem X-et vagy Y-t, nem a cselédlányt , a mutatványost, a kisasszonyt, vagy Szinbádot, nem is Krúdy hőseit általában képezik le, hanem a bennük egyénileg vagy csoportosulásuk által megnyilvánuló, a konkrétumtól elvonatkoztatott Embert, illetve annak egy-egy emócióját vagy jellemvonását. Cselekvésük az élet meghatározott szakaszára vagy aspektusára utal. S ha asszociáció útján e szál mentén indulunk el, az elrejtett, de lassacskán előbukkanó és reveláció-szerűen felfedezett újabb és újabb részletek egymás után elnyerik értelmüket. A festő persze csak egy darabig vezeti a nézőt ezen az úton kézen fogva, az általánostól az egyediig vezető lépcsőn már magunknak kell alászállnunk, azonban itt már nem tévedhetünk el. Ágh Edit képein az objektívből kiindulva elérkezhetünk a szubjektívhez, ahol már saját megunk nézhetünk bele a festő által tartott a tükörben.
Kostyál László